Gázpisztollyal lövöldöztek a Soroksári úton
Garázdaság miatt indított eljárást a IX. kerületi rendőrkapitányság.
Garázdaság miatt indított eljárást a IX. kerületi rendőrkapitányság.
A rendőrség lopás gyanúja miatt hallgatta ki a férfit.
A huszonéves fiatalok egy utcai vita után, a lépcsőházban szúrták halálra a 19 éves áldozatot.
A megkéselt 19 éves férfi gumilövedékes fegyvert használt, mielőtt halálosan megsebesítették.
Áprilisban két hétre állítják majd fel a IX. kerületben Szalay Péter szobrászművész Black Lives Matter szobrát, amely még el sem készült, de vannak, akik már most a ledöntését tervezik. Megkérdeztük a képzőművészt, pontosan mi volt a célja a szoborral, és számít-e arra, hogy baja esik a művének.
Baranyi Krisztina, a kerület polgármestere szerint a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen Magyarországon is küzdeni kell.
A térfigyelő kamerák felvételein látszik, hogy a férfi lazán elsétált, miután kirakta a maró, mérgező anyagot az utcára.
A tűzszerészek egy órán belül végeztek, már a lezárásokat is feloldották.
A Fradi Baráti Kör elnökségi tagja is volt – érvel a DK-s politikus a felügyelőbizottsági tagsága mellett.
Vendéglátó központ, ipari nagyhatalom és virágzó lakónegyed. Ferencváros több évszázadra visszanyúló történelme során megannyi különböző módon játszott fontos szerepet a főváros és Magyarország életében. De miért és hogyan vált ilyen jelentőssé? Hogyan alakította a történelem? Mi történt a török ostrom és a mai modern lakónegyedek kiépülése között? Kis történelmi kép egy nagy múltú városrészről.
Bevezetik a pandémiás járulékot.
Az ominózus mondat a több mint nyolcórás ülés Facebookon elérhető felvételén is hallatszik, és az is, hogy a polgármester ezután elnézést kért, és azt mondta: bekapcsolva maradt a mikrofonja, a megjegyzését saját magának szánta.
Tizenhat különböző ügyvédi irodával - köztük több volt fideszes képviselőével - kötött egyidejű megbízási szerződést Ferencváros előző fideszes vezetése - derült ki a önkormányzattól kikért megbízáslistából. A tizenhatból öt iroda párhuzamosan ugyanarra a feladatra kapott megbízást, az elvégzett munka mennyisége alapján többüknél is felmerül, hogy az nem állt arányban a fizetséggel. A szerződések közel felét fel is számolja a kerület új független polgármestere.
A szekrény mögé rejtett ajtó titkát a kerület alpolgármestere árulta el.